2013.04.30.
18:14

Írta: JászBlog

Megkérdeztük Pócs Jánost

A trafikok állami pályázatával kapcsolatosan napvilágot látott hírek, visszásságok kapcsán megkérdeztük Pócs János fideszes országgyűlési képviselőt, Jászapáti polgármesterét, akinek – mint ismertté vált – a felesége is trafikengedélyt nyert az államtól.

Több fideszes és KDNP-s választókerületi elnök is megerősítette azt az információt, miszerint a Fidesz választókerületi elnökei tettek javaslatot arra, hogy a pályázók közül kik nyerjék el a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére a koncessziós jogot. A képviselők szerint személyesen, saját településeikre lebontva, nyomtatásban kapták meg a pályázók listáját. A központi utasítás az volt, lehetőség szerint fideszesek nyerjenek, jobbikosok és MSZP-sek pedig semmiképpen ne.

Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő névvel is vállalta, hogy a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat. Az egyik nagyobb város fideszes polgármestere pedig úgy nyilatkozott: „Ha egyet elvisz valami ismerős, az még rendben lenne, de hogy helyi politikusok közül többen is tíz-tizenöt trafikot szereznek különböző családtagok, ismerősök nevén, az már pofátlanság” - mondta.

Mint ismeretes, a JászBlog múlt heti cikkében leleplezte, hogy Jászapátiban Pócs János polgármester, országgyűlési képviselő felesége is nyert az állami pályázaton, emellett két másik fideszes, illetve Fideszhez közel álló személy, Borbás Zsolt és Kalmár Rozália is trafiküzemeltetési jogot nyert a városban.

A JászBlog  az ügy és az országos sajtóban napvilágot látott hírek kapcsán az alábbi kérdéseket tartalmazó levelet küldte el Pócs Jánosnak:

Tisztelt Képviselő és Polgármester Úr!

A trafikpályázatok kapcsán a JászBlog az alábbi kérdésekre várja szíves válaszait:

1. Az elmúlt napokban több helyi Fidesz-vezető is elismerte, hogy tettek javaslatot, kik nyerjenek helyben dohányárusítási koncessziót. Hadházy Ákos szekszárdi képviselő névvel is vállalta, hogy a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat. Ön tett-e ilyen javaslatot? Volt-e bármilyen szerepe abban, hogy kik nyerjenek a Jászságban dohányárusítási koncessziót?

2. Igaz-e, hogy a felesége az a Pócs Jánosné, aki Jászapátin trafiküzemeltetési jogot nyert az állami pályázaton?

3. Tud-e arról, hogy Pócs Jánosné összesen hány helyre nyújtott be pályázatot, és ebből mennyit nyert?

4. Tud-e arról, hogy Jászapátiról összesen hány pályázatot nyújtottak be?

5. Korábban az Ön, vagy a felesége érdekeltségébe tartozó cég, cégek foglalkoztak-e dohányárusítással?
a. Ha igen, miért csak most vették fel a cégek tevékenységi körébe a dohányforgalmazást?
b. Ha nem, miért épp most döntöttek úgy, hogy dohányárusításba kezdenek?

6. Milyen befektetéssel és milyen megtérülési mutatókkal számolnak?

7. Összességében hány embert kívánnak foglalkoztatni a trafikban?

Megtisztelő válaszait várva,

Üdvözlettel:

JászBlog Szerkesztősége

Szólj hozzá!

Címkék: trafik Jászapáti Pócs János

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr815258240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása