2013.04.27.
18:13

Írta: JászBlog

Trafikbotrány: Pócs János felesége is nyert az állami pályázaton

Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármesterének felesége is trafiküzemeltetési jogot nyert az állami pályázatokon. A dolog érdekessége, hogy Pócs Jánosné már két hónappal a döntések előtt felvette az általa vezetett két cég tevékenységi körei közé a dohányforgalmazást.

Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármesterének felesége is trafiknyitási jogot nyert az államtól. Pócs Jánosné soha nem üzemeltetett trafikot, se múltja, se tapasztalata nincs a dohányforgalmazásban, most az állami pályázatoknak köszönhetően mégis dohányboltot nyithat Jászapátin.

A dolog érdekessége, hogy a két, Pócs Jánosné által vezetett cég csak, illetve már 2013 februárjában felvette tevékenységi körei közé a dohány-kiskereskedelmet – korábban nem foglalkoztak dohányértékesítéssel, ugyanakkor már két hónappal a döntés előtt biztosnak láthatták pályázatuk pozitív elbírálását.

A botrányos keretek között kiosztott trafiküzemeltetési jogokról sorra derülnek ki a kormánypárti politikusok visszaélései: országszerte fideszes politikusok családtagjai, barátai, szomszédjai, strómanjai nyithatnak dohányboltokat, miközben azok, akik évek vagy évtizedek óta tisztességesen üzemeltették trafikjaikat, vagy itt volt állásuk, most megélhetés nélkül maradnak. Mára az is lelepleződött, hogy országszerte a Fidesz helyi potentátjai (így Jászapátin maga Pócs János) osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát. 

A trafikügy most elérte a Jászapátit is: Pócs János felesége mellett ugyanis több, Pócs Jánoshoz, illetve a helyi Fideszhez köthető személy is nyert az állami pályázaton. Trafiküzemeltetési jogot nyert még a városban Borbás Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke, a jászapáti Fidesz egyik vezéralakja, Pócs János politikai jobbkeze. Tagadhatatlan fideszes kötődése Kalmár Rozáliának is, aki ugyancsak trafiküzemeltetési jogot nyert az államtól – bár formális funkciója nincs a pártban, de a helyi Fidesz egyik közismert támogatója, és Pócs János nyomására ő lett a jászsági LEADER Egyesület elnökhelyettese.

5 komment

Címkék: trafik dohány Jászapáti Pócs János

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr45249909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fidesz Jászság 2013.04.28. 17:42:34

Micsoda szenzáció! Pócs és társai dohányértékesítési jogot nyertek. Azaz semmivel sem többet mint: munkát, lehetőséget mások foglalkoztatásához!
Évek óta működik – dohány terméket is árusító! – büfé Pócsék portáján. Azért mert Pócs János most képviselő be kellene zárni az üzletet? Ha már hónapokkal ezelőtt beadták a trafik pályázatot, akkor talán a feltételekhez igazították a céget is.
Az objektív JászBlog arról miért nem tudósít, hogy kik kaptak még trafiküzemeltetési jogot Jászapátin? 5 trafikból csak 3-t emlegetnek, kié a maradék 2 értékesítési jog? Azt miért nem reklámozták, hogy uniós kertészeti pályázat útján Pócs családjának a cége megnyert 50 millió Ft.-ot , azonban a képviselő visszamondta, mert nem akarta, hogy másoknak ő miatta kelljen magyarázkodni.
A JászBlog azt is közzé fogja tenni, hogy Zachar Ferencnek miért kellett távoznia a MÁV-tól? Bizonyára a valódi ok sokakat érdekelni fog.
Arról miért nem írnak, hogy Lóczi Miklós LEADER elnöksége alatt csak és kizárólag Mszp-s cégek (plusz Lóczi volt, jelenlegi, esetleg leendő feleségei és vállalkozásaik) nyertek? Hogy a pártcsaládhoz köthető barátok még egymás aláírását is hamisították némi kiküldetési pénzért? A számtalanból csak egyetlen példa: egy fénymásolót több száz ezer forint nyereséggel „adtak el” saját maguknak. Több száz ezres nyereséghez nagyon sok dohányt kell értékesíteni! A trafik pályázat lehetőség a foglalkoztatás növeléséhez és nem pénzbeli támogatás a barátoknak. Ellentétben a „MI VAN A PARAVÁN MÖGÖTT” című országos napilap cikkével. Nézzük csak meg, röpködtek a 10 milliók az Mszp alelnöknek, az Mszp Jászapáti köreinek: mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/fiktiv-utak-baratoknak-kiutalt-penzek-1100969
Esetleg a JászBlog arról is be fog számolni, hogy Szekeres Imre valamikor egy kocka lámpás zsigulival jött a Jászságba , most Pesthidegkúton és Tihanyban úszómedencés villákkal rendelkezik, pincészete van és Afrikába jár vadászni. Álszent módon Pesten a luxus Sport Passat-ját használja, de a Jászságban csak Ford-dal közlekedik. Mindezt képviselői fizetésből teszi vagy a HM mutyiból? Ugye erre is ad majd választ a független JászBlog…

Keveházi Gábor 2013.04.28. 18:53:26

Pócs Úr!

Ön most munkahelyteremtésre hivatkozik egy tisztességtelenül nyert pályázat kapcsán. Munkahelyteremtésre, miközben emberek tömegei válnak munkanélkülivé, veszítik el megélhetésüket az önök mutyija miatt.

Válaszában tulajdonképpen elismeri, hogy 5-ből 3 trafikot lemutyiztak. És ezt nem menti az, hogy a maradék kettőt ki nyerte - bárki legyen is az. Ha egyet mutyiztak le, már az is nagy baj. És az sem menti, ha Önök most hirtelen a mutyijaik közepette felidézik a szoci mutyikat. Szégyelljék magukat. Szégyelljék magukat. Önök a legtisztességtelenebb, legarcátlanabb, legarrogánsabb bagázs, amit Magyarország valaha látott.

József Kasza 2013.04.30. 08:52:32

Még hogy munkahelyteremtés! Saját maguknak , esetleg!! Nem sül le a bőr a képükről... Milyen emberek ezek? egy országosan 500 milliárd forintos piacot nyúltak le! A döntés után meg megemelik a hasznot. Igazi maffia! A szicíliai kollégák biztosan irigykednek...

DarthVader 2013.04.30. 10:56:15

@Fidesz Jászság: Aranyapa, azok el lettek zavarva a halál faszára. És most már alighanem nagyon sokaknak világos lett, hogy nektek is ott a helyetek.

baraboo 2013.04.30. 18:05:00

@Fidesz Jászság: Már a nicked is ... jó, a Jászság is a Fideszé, aláírom, de legalább ne reklámozd.

"Pócs és társai dohányértékesítési jogot nyertek. Azaz semmivel sem többet mint: munkát, lehetőséget mások foglalkoztatásához!"
Ez a nyeremény nem másoknak munkalehetőség gyanánt merült fel, hanem hogy Ti, nyertes fideszesek pusztán kaszáljatok és legalább jó sokat. Az eddigi 3-4 % helyett 12-t :)
Ez a helyzet, ezen nem sok szépíteni való akad.
süti beállítások módosítása