2014.03.14.
13:45

Írta: JászBlog

Határozat: szabálytalanul kampányol Pócs János

A helyi választási bizottság elmarasztalta Pócs Jánost amiatt, mert szabálytalan eszközökkel kampányol: olyan helyekre helyezte ki plakátjait, ahová a törvény szerint tilos. A fideszes képviselőjelölt ezzel egy olyan szabályt szegett meg, amit saját pártja, éppen a Fidesz-kormány fogadott el 2011-ben. A választási bizottság eltiltotta Pócs Jánost a további jogsértésektől.

Törvénysértő módon kampányol Pócs János a Jászságban – állapította meg a helyi választási bizottság szerdán. A fideszes képviselőjelölt ugyanis Újszászon, Jászalsószentgyörgyön, Jánoshidán és Jászjákóhalmán olyan helyekre (villanyoszlopokra, közlekedési táblákra és elektromos szekrényekre) is kihelyezte plakátjait, ahová a törvény szerint tilos.

Pócs János ezzel a magatartással egyébként egy olyan szabályt sértett meg, amelyet éppen saját pártja, a Fidesz vezetett be 2011-ben. Sokak szerint a törvénysértés azért is visszatetsző, mert miközben a kormánypártok beszűkítik a kampányolási lehetőségeket, az erre vonatkozó szabályokat éppen saját jelöltjük szegi meg.

A helyi választási bizottság eltiltotta Pócs Jánost a további jogsértésektől.

Szólj hozzá!

Címkék: elmarasztalás Pócs János szabálytalan kampány

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr605860189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása