Megdöbbentette a jászberényi fideszeseket a múlt héten napvilágra került Járvás-vallomás, amelyben a Jászságban 2010-ig meghatározó volt fideszes politikus arról számul be, súlyos betegségét kihasználva Pócs János hogyan állította őt félre a pártban. A berényi fideszesek szerint az eljárás kísértetiesen hasonlít a dr. Szabó Tamás jászberényi fideszes polgármesterrel szemben folytatott politikai hadjárathoz.
2014.03.26.
13:17
Írta: JászBlog
Jászberényi Fidesz: Szabó Tamás lehet Pócs János második áldozata
2 komment
Címkék: Pócs János Járvás István dr- Szabó Tamás faügy
2014.03.25.
14:28
Írta: JászBlog
Pócs János fatuskói: magas szállítási számla, feljelentések, letiltások, cáfolt nyilatkozat
Nem tudni, hogy túlszámlázás történt-e vagy a számlák hitelességéhez fér kétség a Pócs János birtokára került állami fatuskók ügyében. Mindenesetre úgy tűnik, a fideszes képviselőjelölt irreálisan nagy összegű számlákkal igazolta, hogy fizetett a 31-es útról kivágott fatuskók és gyökerek szállításáért. Az ügyben Pócs János feljelentetést tett, és letiltatta cikkeinket. Így vélhetően neki, a számlát kibocsátó cégnek, valamint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek is magyarázatot kell majd adnia az ügyben. Emellett az összes hozzászólás nyilvánosságra hozásával cáfoljuk Pócs János azon állítását, miszerint töröltük válaszát.
1 komment
Címkék: számlák Pócs János fatuskók
2014.03.24.
10:13
Írta: JászBlog
Ingyenfa Pócs Jánosnak és barátainak?
Ingyen juthatott az állam tulajdonában lévő fatermékekhez Pócs János, csak a szállításért és a rakodásért kellett fizetnie – derül ki a politikus nyilatkozatából. Ráadásul újabb bizonyítékok utalnak arra, hogy másnak, főként a Pócs Jánoshoz közelálló köröknek is juthatott az ingyenfából. A fideszes politikus és barátai birtokán lévő fagyökerek és fatuskók a 31-es út felújítási munkaterületéről származhatnak – a saját birtokán lévő fatermékekről ezt Pócs János el is ismerte.