2014.03.24.
10:13

Írta: JászBlog

Ingyenfa Pócs Jánosnak és barátainak?

Ingyen juthatott az állam tulajdonában lévő fatermékekhez Pócs János, csak a szállításért és a rakodásért kellett fizetnie – derül ki a politikus nyilatkozatából. Ráadásul újabb bizonyítékok utalnak arra, hogy másnak, főként a Pócs Jánoshoz közelálló köröknek is juthatott az ingyenfából. A fideszes politikus és barátai birtokán lévő fagyökerek és fatuskók a 31-es út felújítási munkaterületéről származhatnak – a saját birtokán lévő fatermékekről ezt Pócs János el is ismerte.

Pócs János pénteki nyilatkozata szerint a 31-es út felújítási munkálataiból származó fák gyökereit és fatuskókat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) a rakodási és szállítási költség fejében „felajánlotta és leszállította”. Mindez azt jelenti, hogy a politikus állítása szerint a fatermékekhez ingyen hozzá lehetett jutni, csak a szállításért és rakodásért kellett fizetni.

Pócs János elismerte, hogy ő is élt a lehetőséggel, és a szállítási költségek megfizetése után saját birtokára is vitetett az állam tulajdonát képező ingyenfából – legalábbis csak a szállítást tudja számlákkal igazolni.

Innentől kezdve pedig az a legfőbb kérdés, hogy nyilvánosan meg lett-e hirdetve a lakosság körében, hogy a rakodási és szállítási költségekért cserébe ingyen elhozhatják az állam tulajdonában lévő fatermékeket, ahogy azt Pócs János is tette. Ha pedig ez nem történt meg, akkor kérdés, hogy Pócs János etikusan járt-e el, illetve visszaélt-e a birtokában lévő információkkal, amikor magának vitetett az ingyen elhozható fából.

A haveroknak is jutott ingyenfa?

Ráadásul az újabb bizonyítékok arra utalnak, hogy más is élhetett a lehetőséggel: egy fotó szerint Farkas János vállalkozó birtokán is lehet a 31-es út felújítása során kitermelt fából, aki egyébként Pócs János kampányújságában is szerepel mint aki ajánlja a képviselőjelöltet.

toke05.png

tokek6.png

Egy másik fotó egy hivatalos levélről – amely a képen igencsak nehezen olvasható –  és egy személyi igazolványról készült, amelyen Pócs János azt engedélyezheti, hogy egy bizonyos személynek is adjanak az ingyenfából.

Tovabbadas2.png

 

Csak a szállításról van számla

Pócs János csak a fa szállítását tudta számlákkal igazolni. A fáról magáról tehát nincs számlája – s nyilvánvalóan ezt azzal magyarázza, hogy a NIF részére csak a szállításért és a rakodási költségeket kellett kifizetni.

Mindezzel azonban két probléma is van: egyrészről a számlákat nem a NIF állította ki; másrészről a fatermékek az állam tulajdonát képezték, ilyenformán pedig a NIF szerződés, határozat, vagy bármilyen más okirat vagy számla nélkül ezeket a fákat nem adhatta oda senkinek sem.

„Értéktelen hulladék”?

Pócs János nyilatkozata szerint a fák gyökerei és a tuskók értéktelen hulladéknak minősülnek. Kérdés ugyanakkor, hogy a képviselőjelölt miért fizetett ki – a számlák tanulsága szerint –összesen 355 600 forintot „értéktelen hulladék”-ok szállításáért.

Szólj hozzá!

Címkék: Pócs jános fatuskók

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr895876385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása