2014.02.05.
18:48

Írta: JászBlog

Kinyilvánították a jászkun önmegvalósítás napját

Az Országgyűlés május hatodikát a jászkun önmegvalósítás napjává nyilvánította – a jászkun polgárok 1745-ben ezen a napon vásárolták vissza Mária Teréziától szabadságukat.

A török kiűzését követően a bécsi udvar a Jászkun Hármas Kerületet (Jászság, Kiskunság, Nagykunság) is saját fennhatóságaként kezelte, így 1702-ben, amikor a császári kincstárnak pénzre volt szüksége, I. Lipót császár eladta azt a Német Lovagrendnek.

Az eladás ellen általános volt a tiltakozás, a lakosság sorsa azonban ennek ellenére közel fél évszázadra megpecsételődött: a jászok és a kunok jobbágysorba kerültek, elveszítve korábbi kiváltságaikat és szabadságukat.

Az Országgyűlés határozata leszögezi, hogy a „jászok és a kunok rendkívüli erőfeszítéseket tettek jogtalanul elvett szabadságuk és kiváltságaik visszaszerzésére”. A jászok és a kunok elérték, hogy zálogformára változtassák az eladást, majd 1731-ben az Udvari Kamara ki is fizette a Német Lovagrendet.

Mindez azonban nem jelentette azt, hogy az itt élők vissza kapták volna jogaikat és szabadságukat: „Továbbra is hatalmas adóterhek és megaláztatások sújtották a jászokat és a kunokat, akik továbbra is kitartóan arra törekedtek, hogy az új földesúrtól is megszabaduljanak”.

1744-ben végül a Jászkun Kerületek kapitányai és esküdtjei kérvényezték a Helytartó Tanácsnál, hogy 500 000 forintért visszavásárolhassák szabadságukat, és visszahelyezhessenek a nádori bíráskodás alá, illetve kiváltságaikba.

Mária Terézia végül – mivel épp Frigyes porosz választófejedelemmel háborúzott – belement az egyezségbe, de a pénz mellé még ezer lovas katonát is kért a szolgálatába.

Bár a szabadság visszavásárlása hatalmas terhet jelentett az itt élőknek, ezt követően „a Jászkunság társadalmi és gazdasági életében soha nem látott fellendülés indult meg”. Új jogrend, földtulajdon és társadalmi berendezkedés lépett életbe, a Jászkun Hármas Kerületek a szabad királyi városokhoz hasonló jogokat kaptak.

Az Országgyűlés által kinyilvánított emléknapon a szabadság visszaszerzése érdekében történő példás összefogás és tartás előtt tisztelgünk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr555800479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása