2014.01.17.
15:53

Írta: JászBlog

MÁV FKG: Nem akarnak átalakításokat a Pócs Jánossal elégedetlen jászságiak

A jászságiak 87 százaléka nem ért egyet az 1500 embernek munkát adó jászkiséri MÁV FKG. tervezett átalakításával – derül ki egy friss, 2000 fős telefonos közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek 60 százaléka szerint Pócs Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének közben kellene járnia a kormánynál a vállalat érdekében, de nem tesz semmit. A jászságiak 77 százaléka szerint Szekeres Imre jobban képviselte az itt élők és a cég érdekeit: négyből hárman egyetértenek azzal, hogy az elmúlt 20 évben többször is felvetődött, hogy megszüntessék a jászkiséri MÁV-üzemet, de Szekeres Imre közbenjárásának köszönhetően megmaradtak a munkahelyek. Az itt élők nem nyugodtak meg, sőt: szerintük éppen az jelzi, hogy baj van, hogy hirtelen a településre özönlöttek az államtitkárok, és Pócs Jánossal együtt nyugtatgatni kezdték az embereket.

Gyorsan eljutottak a jászkiséri MÁV FKG. átalakításával kapcsolatos hírek a jászságiakhoz: már a hírek megjelenésének első napjaiban is mintegy 13 százaléknyian értesültek a Jászság egészében arról, hogy a kormány át kívánja alakítani a vállalatot – derül ki egy friss, a Jászság egészére kiterjedő, 2000 fős telefonos közvélemény-kutatásból. Mindez azt jelenti, hogy a jászságiak igen jól tájékozottak az őket érintő ügyekről.

Jászkiséren és Jászapátin – a két településen élők közül igen sokan dolgoznak a MÁV FKG-nél, tehát az átalakítások őket sújthatják a leginkább – természetesen még többen hallottak a tervezett átalakításokról: Jászkiséren 32 százaléknyian, Jászapátin 24 százaléknyian értesültek az eseményekről.

Pócsot elutasítják, Szekerest elismerik

A megkérdezett jászságiak 87 százaléka nem ért egyet a kormány által tervezett átalakításokkal, de még ennél is elutasítóbbak a leginkább érintett jászkisériek és jászapátiak: a településen élők 90 százaléka(!) utasítja el a MÁV FKG. tervezett átalakításait.

A jászságiak igen kritikusak Pócs Jánossal szemben, mert szerintük a fideszes képviselő nem az itt élők és a vállalat érdekeit képviseli: a Jászság teljes népességének 60 százaléka szerint Pócs Jánosnak közben kellene járnia a vállalat érdekeiért és a munkahelyekért, de nem tesz semmit sem. Még inkább így gondolják a Jászkiséren és Jászapátin élők: Jászkiséren és Jászapátin egyaránt a megkérdezettek 64 százaléka tartja elégtelennek Pócs János fellépését, tevékenységét az ügyben.

Miközben a jászságiak többsége elutasítja Pócs János tevékenységét, aközben még többen gondolják úgy, hogy Szekeres Imre korábban lényegesen jobban képviselte az itt élők és a cég érdekeit: a megkérdezettek 77 százaléka, négyből három ember szerint az elmúlt 20 évben többször is felvetődött, hogy megszüntessék a jászkiséri MÁV-üzemet, de Szekeres Imre közbenjárásának köszönhetően megmaradtak a munkahelyek.

Nem nyugodtak meg

A JászBlog több, a vállalat által érintett jászkiséri és jászapáti embert is megkérdezett az ügyről, akik nem hisznek abban, hogy az átalakításokkal éppen a munkavállalók járnának jól:

– Miért éppen mi járnánk jól, mikor ők is jól járhatnak?! Valakinek nagyon a bögyében vagyunk, mert időről időre mindig felvetődik, hogy beolvasszanak minket, csak eddig sikerült ezt megakadályozni – mondta az egyik munkavállaló. – Pócs János ezt vagy nem akarta, vagy nem tudta megtenni – tette hozzá.

– Pócs János tavaly novemberben, amikor az Új Néplap megírta az átalakításokat, cáfolhatta volna a rémhíreket, de nem tette. Ha nincs baj, miért nem szólt már akkor? Miért hallgatott mindenki? – kérdezte egy másik, középkorú férfi.

– A leggyanúsabb persze az, hogy míg tavaly mindenki hallgatott, most, hogy megint szárnyra kapott a hír és közelednek a választások, hirtelen ideözönlenek az államtitkárok meg Pócs János, és elkezdenek minket nyugtatgatni – folytatja. – Ha nincs baj, ha nem igazak a sajtóban megjelent hírek, ha mi, munkavállalók nem járunk rosszabbul, ha Jászkisér nem jár rosszabbul, akkor mi ez a nagy felvonulás és nyugtatgatás?!  – tette fel a kérdést.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr575765097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csalód-ott 2014.01.17. 16:50:47

Valószínűnek tartom,hogy ez a cég is úgy jár,mint sok más.Megtetszett valamelyik uralkodó párt katonájának,és először államosítják(beolvasztják a MÁV-ba),majd kiadják az új tulajdonosnak.Úgylátszik nagy fantáziát látnak a daruban,és a személyvagon gyártásban.Állami megrendelés kérdése!Bár,ha egy csókosé lesz,akkor biztos a megrendelés.
süti beállítások módosítása