2014.04.01.
12:06

Írta: JászBlog

Jászjákóhalma: Pócs János beismerte, hogy a település nem nyert az idei pályázaton

Beismerte Pócs János, hogy korábbi állításával ellentétben Jászjákóhalma nem nyert a Belügyminisztérium idei pályázatán útfelújításra pénzt: nyilvánosságra hozott ugyanis egy olyan listát, ami a 2015-ben fejlesztési támogatásban részesülő települések listáját tartalmazza. Márpedig Jászjákóhalma idén, 2014-ben pályázott, és Pócs János is arról beszélt, hogy az idei, 2014-ben benyújtott pályázat nyert. Ám erről később kiderült, hogy nem igaz.

Azzal, hogy Pócs János nyilvánosságra hozott egy listát, ami a 2015-ben fejlesztési támogatásban részesülő települések listáját tartalmazza, megerősítette, hogy a település hiába pályázott, az idei pályázaton nem nyert támogatást, és idén már biztosan nem lesz útfelújítás Jászjákóhalmán. Noha Pócs János korábban, a hivatalos döntés bejelentését megelőzően még azt állította, hogy Jászjákóhalma nyert a pályázaton.

Kérdéses ráadásul az is, hogy a Pócs János által nyilvánosságra hozott lista alapján Jászjákóhalma jövőre fog-e pénzt kapni. Egyrészről: Pócs János a lista eredetét és hitelességét nem jelölte meg. De problémás az is, hogy még ha a lista hiteles is, jut-e minden településnek pénz, ami a listán szerepel: idén ugyanis csak 38 település nyert pályázati forrást, a Pócs János által nyilvánosságra hozott lista viszont 120 települést tartalmaz; Jászjákóhalma a 66. a listán.

Mint korábban megírtuk, Pócs János múlt hétfői jászjákóhalmi fórumán jelentette be, hogy a település 2014-re 112 millió forintnyi támogatást nyert a Belügyminisztérium pályázatán útfelújításra. Másnap azonban kiderült, hogy mindez nem igaz: a nyertesek nyilvános listáján nem található Jászjákóhalma, és a Belügyminisztérium is megerősítette, hogy a település valóban nem nyert támogatást.

Szólj hozzá!

Címkék: pályázat beismerés Jászjákóhalma Pócs János

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr225888932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása