A trafikbotrány kapcsán Pócs János, illetve a Fidesz Jászság ismét személyeskedő kritikát fogalmazott meg Szekeres Imrével szemben. A szocialista politikus a szerkesztőségünkbe eljuttatott írásában ezekre a vádakra válaszol.
Olvasom Pócs János vádaskodásait, amit válasz helyett adott a trafik-botrányban való érintettségéről. Az életem a nyilvánosság előtt zajlik, megszoktam, hogy politikai ellenfeleim támadnak. Azt azonban nehéz elviselni, ha saját disznóságaikat sokszor megcáfolt hazugsággal próbálják leplezni. Ilyet én eddig sem tettem, és ezután sem fogok tenni. Válaszolok viszont minden kérdésre!
Lássuk, mit hazudik Pócs János a Facebook oldalán, mit ismételget a Fidesz Jászság:
„Szekeres Imre valamikor egy kocka lámpás zsigulival jött a Jászságba, most Pesthidegkúton és Tihanyban úszómedencés villákkal rendelkezik, pincészete van és Afrikába jár vadászni. Álszent módon Pesten a luxus Sport Passatját használja, de a Jászságban csak Forddal közlekedik. ”
Mi az igazság?
Családi házunkat akkor építettem, amikor még nem voltam országgyűlési képviselő. 1994-ben a megválasztásomkor tett vagyonnyilatkozatom szerint 273 m2 összterületű ház áll 777 m2 telken. Most legalább nem budai villáról írtak, hiszen Pesthidegkút 16 km-re van a városközponttól, Solymár mellett. Tihanyi üdülőnket azelőtt építettem mielőtt honvédelmi miniszter lettem volna. A ház 107 m2 összterületű, 662 m2 telken áll, amit a vagyonnyilatkozatomban közzétettem. Minden olyan feltételezést, amely arra utal, hogy bármelyiket is „HM mutyiból” építettem visszautasítok. Már csak azért is, mert mindkettő előbb épült, mint hogy miniszter lettem volna. Magából indul ki, aki ilyet állít.
Pincészetem soha nem volt és ma sincs. Nincs földem, erdőm, halastavam! Volt! Apámnak a téeszcsébe kellett beadni a szentandrási és a pélyi úton lévő földjeit. Amikor a kárpótlás volt, nem licitáltam földre, mert vallom: azokat illeti, akik meg is tudják művelni.
Afrikában kétszer jártam életemben, mindkétszer Egyiptomban és nem vadászni voltam. Először a feleségemmel és a fiammal egy egyiptológus szakkör kirándulásán, amikor a régészeti emlékeket néztük meg. Másodszor Sólyom László köztársasági elnökkel mint honvédelmi miniszter. Együtt látogattuk meg a magyar békefenntartó alakulatot a Sínai félszigeten.
Nincs és nem is volt sportkocsim. Volkswagen Passat CC autót vettem 2010-ben, használtan. Előtte Skodám volt, azt megelőzően Lada Samarám. Ezek is megtekinthetők a nyilvános vagyonnyilatkozataimban. Egy igaz állítás van Pócs János Facebook megjegyzésében: Tiszasülyön tényleg Forddal voltam. Előző nap ugyanis a „jó” jászsági utakon belefutottam egy kátyúba és gumishoz kellett vinnem a kocsim. Kölcsönkértem a Fordot, mert nem akartam lemondani a programomat.
Szégyellje magát az, aki a másik emberről hazugságokat terjeszt!
Szekeres Imre
országgyűlési képviselő