2014.02.28.
16:20

Írta: JászBlog

Egy hét alatt háromszor bukott le Pócs János – Megint miatta került bajba a Fidesz?

Egy hét alatt három ügyben is lebukott Pócs János. A Fidesz-szavazók szerint ez már nem is meglepő, az igazi kérdés szerintük inkább az, hogy ha Pócs Jánosnak olyan sok segítője akad a Jászságban, mint ahogy ő állítja, akkor miért kényszerült mégis arra, hogy közmunkások munkaidőben szabadságon, egyenruhában, a hivatali autót használva aláírásokat gyűjtsenek neki. Emellett kérdés szerintük az is, hogy vajon a Fideszre – amelynek egyébként az országos kampánya jól alakul – vissza üthetnek-e a jászsági képviselőjelölt sorozatos bakijai?

Immár nemcsak az ellenzéki, hanem a Fidesz-szavazók is hozzászoktak Pócs János fideszes képviselőjelölt lebukásaihoz – állítják forrásaink –, amiből erre a hétre három is jutott.

1. Közmunkások/Jászapáti egyetlen közterület-felügyelője egyenruhában, a szolgálati autót használva aláírást gyűjtött Pócs Jánosnak – mindezt pedig egy férfi videóra vette.

2. A kormánypártok első számú lapját, a Magyar Nemzetet úgy informálhatták, hogy a Jászok Egyesülete tiltakozó nyilatkozatot ad ki Magyar Levente kijelentései miatt – erről később kiderült, hogy nem igaz.

3. Azt állították, hogy a Fidesz „civil” tiltakozó nyilatkozatát a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége is aláírta – később Eszes Béla, a szövetség elnöke beismerte, hogy a testület erről nem döntött, ő maga csak elnökként írta alá a nyilatkozatot.

 

– Elképesztő az a dilettantizmus, ahogyan a kampányt szervezik – mondta egy jászberényi fideszes forrásunk. – Miközben a párt az országos sajtóban minden erejével tagadja, hogy közmunkások segítenék a Fidesz kampányát, aközben Pócs János körzetéből kiszivárog egy ilyen felvétel?! Ez olyan, mintha a saját pártja ellen dolgozna, mintha az ő munkájukat próbálná aláásni minden erejével – mondta felháborodottan.

Fideszes forrásaink szerint mindez sokat árthat Pócs János és a jászsági Fidesz mozgósítási képességének is:

­– Miután napvilágra került, hogy Bajnai részt vesz Szekeres jászberényi fórumán, Pócs Jánosék minden erejükkel megpróbálták mozgósítani a Fidesz-szavazókat, illetve aktivistákat egy Bajnai-ellenes tüntetésre, hogy – ahogy mondták – „erőt mutassunk”. De hiába telefonáltak, hiába küldözgettek Bajnai-Szekeres-ellenes körleveleket, mindössze heten vettek részt a tüntetésen – mondta. – Így tehát csütörtök reggel két meglepetésre ébredtünk: Szekeresék fórumán sok százan vettek részt, ami azt mutatja, meglepően jól mozgósítanak; Pócs János tüntetésére viszont szinte senki nem ment el – tette hozzá.

– De lehet ezen csodálkozni? Ki megy el egy ilyen videó nyilvánosságra kerülése után Pócs János hívó szavára?! De még ennél is fontosabb: Hogy szavazzunk rá ezek után nyugodt szívvel?! – tette fel e kérdést.

A Magyar-ügy – itt is lebuktak

Szekeresék jászberényi rendezvénye egy másik forrásunk szerint is meglepte Pócsékat.

– Nem gondoltuk, hogy ennyien elmennek egy baloldali kampánygyűlésre, és azt sem, hogy ilyen kevesen lesznek a fideszes tüntetők – mondta egy fideszes férfi ugyancsak Jászberényből. – Pócsék megijedtek, és tudták, hogy gyorsan kell reagálniuk. Ezért fújták fel Magyar Levente kijelentéseit, és ezért rángatták elő kilenc év után újra Szekeres tihanyi villáját – tette hozzá.

Forrásunk szerint azonban Pócs Jánosék számításába itt is hiba csúszott:

– Megpróbálták országos szintre emelni a Magyar-ügyet, és rányomni Szekeresre. Ezért mozgósították az országos jobboldali médiát. A baj csak az, hogy a nagyobb hatás érdekében még a saját lapunkat, a Magyar Nemzetet is egyszerűn megvezették, és tudatosan téves információt adtak nekik – mondta.

– Azt állították, a Jászok Egyesülete tiltakozó nyilatkozatot ad majd ki, amiről azonban az egyesület még csak nem is hallott. És később az egyesület ki is nyilvánította, hogy nem készülnek ilyenre, sőt: Magyar Levente mellé álltak, mondván, csakis félreértésen alapulhat a Fidesz kampánya – tette hozzá.

– De nem is értem, hogy képzelték ezt. Hogyan nyilatkozhatnak egy olyan szervezet nevében, amellyel még csak nem is egyeztettek?! – tette fel a kérdést felháborodottan.

Hibát hibára

Forrásaink szerint Pócsék megpróbálták elleplezni a hibát, de csak újabb hibát vétettek:

– Ha a Magyar Nemzetet egyszer már úgy informálták, hogy lesz elítélő nyilatkozat, akkor gyorsan kellett szerezni egy szervezetet, ami ezt kiadja, bevállalja – mondták. – Ezért gyorsan előrángatták a Jászsági Önkormányzatok Szövetségét, és azt mondták, ők írták alá a tiltakozó nyilatkozatot.

Ezzel azonban Pócs Jánosék egy könnyelmű és nagyon átlátható hibát vétettek:

– Az egyértelmű volt, hogy ennyi idő alatt nem hívhatták össze a szövetség összes polgármester tagját, és nem szavaztathatták meg az elítélő nyilatkozatot – mondta a jászberényi férfi. – Így tehát logikusan adódik a kérdés: hogyan is írhatta alá a szövetség Pócsék nyilatkozatát? A kérdésre pedig Eszes Béla, a testület elnöke csakis beismeréssel válaszolhatott: sehogy nem írták alá, nem született testületi döntés, ő maga csak mint elnök írta alá. Ezzel pedig Pócsék harmadjára is lebuktak – mondta a férfi.

Forrásaink szerint a közmunkás-ügy és a jászberényi tüntetés kudarca együtt már felér egy leleplezéssel:

– Hogyan hihetjük el, hogy Pócs Jánosnak több száz aktivista gyűjtött önként aláírásokat, ha a tüntetésre csak hét embert tudott elvinni? Fordítva van ez: nincsenek emberei, nem megyünk, nem mennek el neki, érte dolgozni, ezért arra kényszerült, hogy közmunkásokat dolgoztasson – mondta.

– Csak azt tudom ismételgetni, hogy elképesztő, elkeserítő ez az ember! Egyszerűen a Fidesz, a fideszesek jobbat érdemelnek – tette hozzá elkeseredetten.

8 komment

Címkék: hiba baki lebukás közmunkás Pócs János Fidesz Jászság

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr1005837184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csalód-ott 2014.02.28. 17:55:33

Nem volt túl régen az sem,amikor közmunkásokat szavaztatott az iskolaigazgató választás alkalmával.Orosz-Pócs KLIKK sikeresen szembement a többség akaratával!És valószínű így is marad,míg ők lesznek hatalmon.

Bangha Béla 2014.02.28. 22:36:25

Nagy fasz ez a Pöcs, akarom mondani Pócs. Iszonyú kellemetlen lehet a Fidesznek, tipikus vidéki, tahó fideszes, aki mindent erőből akar megoldani.

Pupu Teve 2014.03.01. 18:58:22

Barátaim, igaz ugyan, hogy se Pócs, se másik fideszes ne kerüljön be innen a parlamentbe, de azért az is lehangoló, ahogyan Imre viselkedik. Egyszerűen elképesztő, ahogyan bánunk, bánik az ügyeinkkel. Ott van a honvédség. Imre nem hajlandó onnan korrupciós ügyeket kihozni, pedig mekkorát szólhatna a mi Simonunk mellett, ha megbukna ott valaki. Az igazán jót tenne az MSZP-nek, a baloldali összefogásnak, mégsem teszi ezt. S mivel nem buknak kormányon lévő jobboldali politikusok, ezért a köz azt hiszi, hogy a Fidesz nem korrupt. Márpedig ez elképzelhetetlen, ezért Imre felelőssége óriási. Bár még van idő a választásig, ezért mindenkinek bíztatni kéne, ugorjon neki a honvédségnek, használja ki jó kapcsolatait, ne hagyjon bennünket a szarban.
Emellett az is eléggé béna volt, ahogyan ez a jász-ügy kirobbanhatott. Hogyan lehetett elvinni magával kampányolni ezt a félhülye Magyart, akiről mindenki tudja, hogy elveszti a fejét és ekkor elképesztő baromságokat beszél. Imre, meg a többiek miért nem tudtak ott, a helyszínen elhatárolódni, ha már belebonyolódott a rasszizmusba ez a szerencsétlen. Magyar már nem tényező, a jobboldalra meg már rég ráégett a rasszizmus, ebből nem lett volna szabad kiengedni őket. Hát, most ez is megtörtént, s már Csányi is megszólalt, szükségszerűen a jobboldal malmára hajtva a vizet.
Imrét most már azzal is meg lehet vádolni jobbról, hogy gyáva, hiszen ebben az ügyben nem állt ki a választói, a jászok mellett, s egyre nehezebb helyzetbe lavírozza bele magát, a Jászságot, meg bennünket, szocialistákat. Imre alelnök, ahol van játéktér, ott passzív, ahol meg elszívta a jobboldal előle a levegőt, ott meg aktív. Hát nincs kampánystábja, amelyik segítene neki, hogy mit csináljon. Ebből így nem, hogy győzelem nem lesz, de inkább akkora bukta, mint egy ház. Pedig ha van, aki rutinos politikusnak számít, az éppen Imre. Hát mi az isten folyik itt?!

T_rozsa 2014.03.02. 11:46:09

Igazad van Pupu Teve abban, hogy az Imre ezt teljesen elrontotta. Mivel nem határolódott el Magyar véleményétől így teljesen ráégett mindenkire a jelenlévők közül ez a rasszista gondolat. Amit furcsálok, hogy Gedei József sem határolódott el ettől, pedig ő a testületiken általában elmondta a véleményét még ha Magyaréval ellentétes is volt (bár nem tudom mióta nincs tv közvetítés hogyan működik). Így úgy jön le az embereknek, hogy mindketten egyet értenek vele.
Holott ilyen gondolatot egy politikusnak megfogalmazni egyébként is hülyeség. Szerintem gyorsan reagálniuk kellene és elhatárolódni, nem magyarázkodni...(még a választások előtt, mert így sok szavazatot fog az Imre elbukni).

Jászberényi lakos 2014.03.02. 20:17:13

Pupu Teve magát szocialistának valló felhasználó tökéletesen hozza a Fideszes retorikát. Valaki viszont magyarázza már mitől volt negatív rasszista tartalmú kijelentése Leventének. A negatívon van a hangsúly. Biztosan mindenki tisztában van a fogalommal. A szó eredete: „A rassz szó a francia race kifejezés magyarosított alakja, amely emberfajtát jelent.”

Amikor azt mondta hogy a jászok egymás közt házasodtak az nem hátrányos megkülönböztetés hanem történelmi tény. Ez még a demokrata.hu baloldalinak egyáltalán nem mondható hónlap is így írta.

Ezután miért is kellene elhatárolódnia akár Gedeinek akár Szekeresnek?

Pupu Teve 2014.03.03. 09:48:19

@Jászberényi lakos: Na, ezt is meg kellett érnem, hogy kirekesztődök. Na mindegy, az ügy fontosabb. Magyar Levente kijelentése - különösen egy választási kampányban - nagyon ostoba. Ráadásul semmilyen bizonyítékul szolgáló adatsort nem vett elő saját állításainak bebizonyítására, sem ő, sem más, feltehetően azért nem, mert ilyen nincs. Imre mozgása pedig érthetetlen. Miért nem ugrik neki a honvédségnek? Volt miniszterként tele van jobbnál jobb kapcsolatokkal, ahonnan infókat szerezhetne. Nem teszi. Vajon mi az, ami visszatartja? Erre adj választ, Jászberényi lakos! Ezek hiánya rossz az MSZP-nek, rossz neki. Hiszen mindenkiben felötlik, hogy a honvédség tele lehet korrupciós ügyekkel. Miért nem kiabál Imre? És miért csak nekem jut eszembe ezért őt biztatni? Neked miért nem?

Pupu Teve 2014.03.08. 10:30:39

Barátaim, amíg nem késő, amíg minden el nem veszett, követeljük együtt, hogy Szekeres Imre álljon végre a sarkára! Az ATV tegnapi esti betelefonáló műsorában majdnem mindegyik szimpatizáns azt követelte Somogyi Zoltán műsorvezetőtől, hogy a baloldal álljon végre ki ügyekkel, csináljon valamit, mert ebből hatalmas bukta lesz. A történésekből és az ő véleményükből is az derül ki tehát, hogy az országos ügyeket nem szabad hanyagolni. Ilyen botrányokkal kell előállni, mert ez ér valamit. Amivel Zushlag János most kijött, az egész baloldalt maga alá temetheti. Mert országos ügy. Lássátok be, hogy ezek nélkül nem jutunk előre. Imrének is lehetnek ilyen ügyek a tarsolyában a honvédségről, mert ő volt a miniszter. Miért nem áll elő végre valamivel? Miért nem segít a pártjának és az MSZP miért nem utasítja a többi korábbi szakminiszterrel együtt, hogy vegyen már elő ügyeket? Mert megöregedtek? De akkor meg miért őket indítják? Zushlag ezzel az országos üggyel Imrét is besározta, aki meg csak helyi a kampányát viszi. Amivel semmit sem ér egy őt is ért országos üggyel szemben. Imre, miért vállaltad ezt az egészet, ha fáradt vagy? A buktából neked is ki kell venned a felelősséget, ettől nem fogsz megszabadulni, a szocialisták neked sem fogják elfelejteni ezt a bénultságot (?), tehetetlenséget (?), gyávaságot (?).

JászokGyásza 2014.03.09. 13:09:40

@Jászberényi lakos: Nehogy már azon menjen a "vita", hogy mit jelent a rasszista kifejezés. A "cigánybűnözés" szó akkor miért számít rasszizmusnak? Galád, mocskos, sértő amit Magyar Levente mondott, és ezt mindenki tudja, érzi. Ez a szerencsétlenkedő bal oldal meg annyit sem tudott megtenni, hogy arréb lépjen és kimondja, ezzel nem ért egyet. Magyar álljon ki, és kérjen bocsánatot a több, mint 100.000 embert sértő kijelentései miatt. Szekeres meg húzza le magát a tihanyi wc-jén, amiért jász létére annyira nem hajlandó, hogy kikérje magának. Van bőr az agyon sminkelt és kozmetikázott pofáján, hogy még értelmetlen és ostoba kijelentésekkel védje azt a barmot.
süti beállítások módosítása