Pócs Jánosnak valamiért az a mániája, hogy én vagyok Szerese Imre – cikkem okán megint megszólíttattam Facebook-oldalán. Nyilván azért, mert Pócs János el sem tudja képzelni, hogy vannak, akiknek párthovatartozástól és pártszimpátiától függetlenül tényleg elegük van a mi bőrünkre menő háborúzásból, acsarkodásból, a párbeszéd hiányából.
Nem tudja elképzelni, hogy vannak ilyen emberek, mert ő csak a hozzá közel állókkal találkozik – azokkal, akik politikailag elkötelezettek (pontosabban lekötelezettek) neki.
Nem tudja elképzelni, mert a Gazdafarmon álló palotájából sem az életem, sem a problémáim nem látszanak. Nem tudja elképzelni, mert számára a politika a Parlamentet és a Polgármesteri Hivatalt jelenti, nem az embereket.
Nem látja, nem láthatja az én életemet. Sem a sokmilliós terepjárójából, amikor keresztül hajt a városon; sem a jól jövedelmező cégei irodájából, amint éppen olasz dinnyét rendel, miközben álságos módon a magyar dinnyéért küzd a Parlamentben.
Nem tudja elképzelni, nem láthatja az én életemet – nem tud velem együtt érezni. Én és a problémáim túlságosan messze vannak mind a Duna-parti Parlamenttől, mind a pártszékházaktól.
A mi életünk csak addig fontos nekik, amíg rájuk szavazunk – aztán megint, magunkra hagynak.
Nem akartam én ebben részt venni. De ha már így alakult, hogy akaratomon kívül belekerültem ebbe a politikai adok-kapokba, és Pócs János minden héten legalább egyszer megtisztel azzal, hogy Szekeres Imrének címkézve odafigyel rám – legalább ilyenkor odafigyel rám –, akkor szülessenek válaszok a kérdéseinkre! Mert megértem én, hogy Szekeres Imre válasza az, hogy nem kíván részt venni Pócs János gyűlölködésében, de azért az mégsem járja, hogy nem kapunk választ kérdéseinkre, és mi, állampolgárok, jászságiak megint magunkra maradunk kétségeinkkel a politikai acsarkodások miatt.
Így hát, arra kérem Szekeres Imrét, hogy ha Pócs Jánossal nem is kíván vitatkozni, írjon ide, a JászBlogra, és cáfolja tételesen Pócs János elutasítását, ismertesse meg velünk javaslatának részleteit. Lássuk a farbát: kinek van igaza, neki vagy Pócs Jánosnak.
(Legalább akkor leírhatja azt is: én, nem ő vagyok. És akkor Pócs János is megnyugodhat.)
R. S., Jászapáti
