2013.12.25.
19:15

Írta: JászBlog

Politikai kampány a szentmisén: világító kulcstartót osztogattak a képviselő aláírásával

Egy olvasónk levélben hívta fel a figyelmünket, hogy Pócs János fideszes országgyűlési képviselőjelölt még a karácsonyi ünnepet is politikai célokra használja fel: Szenteste a jászdózsai templomban a miséző pap bejelentette, hogy mindenki kap karácsonyi ajándékot, majd a mise végén világító kulcstartót osztogattak Pócs János aláírásával.

(Olvasónk képet is küldött a Szenteste osztogatott ajándékról.)

kulcstarto.png

Olvasónk szerint a helyiek közül többen is felháborodtak, hiszen Pócs János az egyházat, a karácsonyi ünnepeket, a Szentmisét használta fel kampánycélokra.

– Miért nem lehet legalább ezt az egy alkalmat tiszteletben tartani – írta olvasónk. – Ez egy kisstílű, a vallásos emberek érzelmeit sértő, a vallást, a hitet és az ünnepeket semmibe vevő akció volt, de az ízléstelen kulcstartóval Pócs János megbántotta azokat is, akik csak ilyenkor, évente egyszer járnak el a templomba, és egyszerűen csak nyugodtan, politikamentesen szerették volna eltölteni az ünnepeket.

 

A JászBlog ezúton kéri, hogy aki hasonló esettel találkozott a Jászságban, az írja meg a jaszblog@gmail.com email címre.

108 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr425708395

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mária-kulcstartós kampány az éjféli misén – Ilyen ország pedig nincs CCCXCII. 2013.12.27. 09:03:44

Igazán szép karácsonya volt a Pápanyalóka blognak: a jászdózsai éjféli mise végén osztogatott, Szűz Mária-kulcstartónak ott a helye a vallási giccsipar nemzetközi első vonalában. A JászBlog beszámolója szerint a világítós kegytárgyat Pócs János ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs_nick 2013.12.25. 23:34:14

@na ez azért mindennek a teteje: Legközelebb írd körül jobban melyik pártra gondolsz, mert nem egészen világos, hogy ez most a fidesz, mszp vagy dk.:)

na ez azért mindennek a teteje 2013.12.26. 00:00:58

@nincs_nick:

a libsi kizárja fideszt

a többi meg ugyanaz a hazaáruló szar különböző címkével

rollingspider 2013.12.26. 01:15:56

na ez azért mindennek a teteje: Szia. Szerinted a fideSS nem ugyan olyan hazaáruló mint a többi (DK, MSZP stb) ??
Sajnos az egyik 19, a másik meg pont egy híján 20....
Az a baj, hogy sokan csak pártoskodnak, és csak az A vagy/és kizárólag a B oldalban látják a lehetőséget, az igazságot....
Pedig minden lapnak 2 oldala van...
Kompromisszumokra, közmegegyezésre, egymás meghallgatására lenne szükség és nem a mindenkori mindenre bólogató pártkatonák, "vezértulok" követésére..
Egyébként meg nagyon gáz az a kulcstartó, és pofátlan, gátlástalan nyomuló lehet a képviselő pacák.

FaBRiK 2013.12.26. 01:20:07

@na ez azért mindennek a teteje: "a libsi kizárja fideszt"
Nana! Voltak ők már libsik is (ne felejtsük, 20 éve még "kis SZDSZ"-nek hívták őket). És ha a helyzet úgy hozza, lesznek megint, és akkor a libsi szó épp kedvelt lesz és nem szardobáló. Attól függ, merről fúj...

Catella 2013.12.26. 01:33:19

Nagyon ízléstelen giccs, ez még egy vásárban is gáz. És még világít is? Brrr:(

bőrmók 2013.12.26. 02:43:10

a fidesz már régóta a templomokban kampányol, hahó!

Tomycat 2013.12.26. 03:57:52

Szerintem "Mária" inkább Charlie Chaplin-re hasonlít.... főleg akkor, amikor éppen Hitlert figurázza :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.12.26. 06:49:40

@rollingspider: minden lapnak három oldala van, de ebből az egy egyik elhanyagolható....

delejes 2013.12.26. 06:56:47

Nyomorult egy lélek.
A megalázásból ötös, foglaljon helyet Balogh miniszter mellett...

delejes 2013.12.26. 07:16:31

@na ez azért mindennek a teteje: Nos, babám, vagy nem élt a rendszerváltáskor, vagy az emlékezete mint az elefánté. A fidesznél radikálisabb és "libsibb" csapatot nehéz volt akkoriban találni. Mondom ezt úgy, hogy magam is fidesz szavazó, és (letagadnám, de nem teszem) fidesz tag voltam elég alacsony sorszámú párttagkönyvvel. Aztán orbánéknál elgurult a gyógyszer, ezért sokan távoztak abból a tébolydából.

Benjamin2 2013.12.26. 07:31:15

Én is kaptam ilyen kulcstartót. Ünnepelni mentem az éjféli misére, és örültem ennek az ajándéknak. Nem vagyok fideszes ezt ki kell hangsúlyoznom. Ám a Jászságban mindenki tudja, hogy Pócs János hívő keresztény. Szép gesztus volt ez tőle. Abszolút nem rombolta le azt az emelkedett ünnepi légkört, amit Karácsony adott. "Ellenfele" is megtehette volna ezt, ha keresztény lenne és eszébe jutott volna. Biztos, hogy a háttérben a jövő évi választás van, de ha azt nézi az ember, hogy egy hívő keresztény országgyűlési képviselő fontosnak tartotta a templomban együtt ünneplő keresztények megajándékozását, ha erről az oldalról nézi az ember, akkor senkit sem érdekel, hogy jövőre választások lesznek. Talán a többi képviselő-jelölt is fontosnak tarthatná a vallásos emberek megszólítását. Akár keresztény az illető jelölt, akár nem. Én, személy szerint, bár ismét hangsúlyozom nem vagyok Fidesz párti, köszönöm Pócs Jánosnak a figyelmességét és szép gesztusát.
A mi papunk még a nevét sem mondta ki Pócs úrnak, csak annyit mondott, hogy "egy hívő keresztény ajándéka, fogadjuk szeretettel és köszönjük a figyelmességét". Ez a jó megközelítés. Senkit sem érdekel, hogy melyik párthoz tartozik.
Köszönöm, hogy meghallgattak, elolvastak. További szép ünnepnapokat! :)

rocksztar 2013.12.26. 08:16:39

ezt az egészet Szekeres Imre találta ki, szóra sem érdemes műbalhé

panerai 2013.12.26. 08:26:22

@Benjamin2: Nem kellett a papodnak kimondani a képviselőd nevét, hiszen a fotó bizonysága szerint a kedves "hívő keresztény" Úr rárakta azt az ajándékra.
Egy keresztény embernek a karácsony az egyik legnagyobb ünnepe, a kereskedelemnek pedig a legnagyobb, és feladat és cél lenne, hogy a karácsony az ajándék cunamiból visszaforduljon egy belsőséges egymásra és magunkra figyelő ünnepre. Persze ez szinte lehetetlen, főleg akkor ha egy önmagát kereszténynek beállító ember, mint te, örül annak, hogy az éjféli misén kampány ajándékkal zsibasztják a könnyen befolyásolható agyát. Ha a képviselő úr keresztényként akart volna eljárni, akkor szétosztja a szegényeknek a giccses kulcsartóját, vagy az arra fordítandó nyilván tiszta és korrupció mentes kampánypénzét bedobja a Szent Antal urnába. (lehet hogy jövőre, már Szent Antall lesz??) Ha önnek az az emelkedett karácsonyi légkör, hogy kampány ajándékként, világító Szűz Mária kulcsartót osztogatnak, akkor járjon többet kínai piacra, az önnek örök karácsony lesz!

Benjamin2 2013.12.26. 08:55:40

@panerai: Nem az éjféli misén kaptuk, hanem utána! :)
Sajnálom kedves @panerai a hozzáállását és a gúnyolódását! Imádkozom Önért! :)

dabgetva 2013.12.26. 09:06:15

A feljelentő gondolom azon háborodott fel, hogy nem vöröscsillagot osztogattak mise után Gyurcsány és Bajnai képével

Ordzsonikidze 2013.12.26. 09:15:55

@Benjamin2: Igazad van! Semmi baj nincs ezzel az ajándékkal, nagyon jó helye lesz a műanyag kerti törpe mellett! Azért
még egy világítós Orbán Viktor még beleférhetett volna a képviselő úr költségvetésébe!

Amusing 2013.12.26. 09:36:45

@Benjamin2:

A tolvaj szarházi "képviselő urak" lelkéért imádkozz inkább (mszp-fidesz)

AlexHerceg 2013.12.26. 09:37:45

Benjamin2: két dolgot megkérdeznék, persze csak halkan: 1. Vajon tavaly és tavalyelőtt is osztogatott a hívő keresztény Úr, vagy csak most jutott eszébe- a választások előtt? (ez utóbbi esetben nemigen áll meg, amit a hívő és keresztyényi cselekedetről írtál-be kell látnod, ez inkább rosszkor és rossz helyen elkövetett kampányfogás). 2. Ha én szeretetből adok általam ismeretlen keresztyény embereknek ajándékot,akkor ahhoz minek kell nevesítenem magam? A Bibliában valóban benne van, hogy segítsd az elesetteket, de nem emlékszem, hogy az is benne lenne, hogy mindehhez névkártyát is csatoljon minden keresztyén szellemiségű ember.... Benjámin2. Amiket írtál, inkább tűnik szerecsenmosdatásnak, mint valós állításoknak. Békés, Áldott, Kellemes Karácsonyt mindenkinek!

Peetee 2013.12.26. 09:38:34

Annak kell örülni, hogy nem ő maga személyesen tartotta az igehirdetést, és nem az úrvacsora során a bor helyett adta az ajándékát "tetszik tudni, hova kell húzni az x-et majd, ugye, jó, boldog karácsonyt, csókolom" köszöntötte a híveket.

Ezeknek a törtető szarháziaknak szó szerint semmi sem szent, ezek a saját anyjukat megcsinálják hátulról 2szavaztóért, egy felügyelőbizottsági székért még a kedves papát is.
Egy teljesen értéktelen ember ez a Pócs gyerek is.

Benjamin2 2013.12.26. 09:47:13

@AlexHerceg: Teljesen igazad van! Biztos, hogy a háttérben a választások vannak. De én próbáltam nem erről az oldalról hozzáállni ehhez az egészhez. :) Egy szép gesztusként állok hozzá és ennyi. Az ajándék is eléggé giccses, ebben is igaza van a hozzászólóknak, nem is fogom használni :) ... de ha már Karácsony, akkor pozitívan állok hozzá. Ezt gondolnám akkor is ha Szekeres úr vagy a Jobbikos képviselő-jelölt cselekedte volna ezt. Engedjétek meg, hogy így álljak hozzá. Bocsánat érte. Köszönöm.

Benjamin2 2013.12.26. 09:49:52

@rocksztar: az a baj tudod, hogy Pócs úr meg tudja szólítani az embereket...itt lakik közöttünk...ennyi előnye biztosan van Szekeres úrral szemben :)

amergin 2013.12.26. 09:59:56

@dr nmate: Akkor nem csak bennem van a hiba, hogy a Máriára ránézve ez volt az első gondolatom: "Jó ég! ez egy transzvesztita Hitler!" :D :P

dunaparti 2013.12.26. 10:03:01

Szavazzatok jázsdói fideszesek Pócsra, ennél szarabbat már úgysem kaptok!

dunaparti 2013.12.26. 10:05:09

@amergin: Már csak egy karlendítés hiányzik a travin. :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 10:05:31

Szép is ez, meg felemelő is... persze amikor a hülyeség szorgalommal is párosul, az kirobbanóan eredményes is! :))

kerivili 2013.12.26. 10:09:33

Üdvözletem! Pócs János hónapok óta átvette Dr. Szabó Tamás szerepét a Felső-Jászságban! (Dr. Szabó a jelenlegi országgyűlési képviselő a Felső-Jászságban.)Mindenhol ahol reprezentálni lehet ott van! Dr. Szabó teljesen a háttérbe vonult. Nehéz lesz magát Pócsnak a Felső-Jászságban elfogadtatni, ha pedig Jászberény és a többi ide tartozó település rászavaz, akkor meg is érdemli! Köze nincs a Felső-Jászsághoz. Bízzunk az itt élők józan ítélőképességében, és abban hogy nem pártlogóra szavaznak! Mert 2010-ben ha Jászberény "híres" Eszmeraldáját indítja a Fidesz akkor ő győz!!! Mert csak a pártlogó számított... Kertész Vili

máriapócs 2013.12.26. 10:15:14

Gratula!
Tovább, tovább, előre az orbáni úton!
Szavazzatok pócs-mária-janira!
Tartsátok meg, megérdemlitek!

Jó Mercutio halott 2013.12.26. 10:24:52

@Benjamin2:
Benjamin2
Üzenetküldés
Aktivitás
Adatlap

Adatlap

Benjamin2 0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.12.26. óta tag.
Benjamin2 ezekben a blogokban publikált

Nincs tobb kerdesem Pocs ur!!! :-))))))))))))))))) Rohej baszki.

dunaparti 2013.12.26. 10:25:46

Az országgyűlés fideszes tagja, aki a piacon vett kilóra adott selejtből visszamaradt selejtes bajuszos marit osztogat.
Egy fideszestől mit lehetne várni, aki szétoszt egy rakás szart azért hogy rá szavazzanak?
Erre tellett a pénzéből?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 10:34:10

@Benjamin2:
Most akkor benjáminoskodni teccik? Tessék nyugodtan eccerinek lenni, hisz kilóg a kapanyél így is, úgy is. Nem szégyen, max. szánalmas, mint az eddig pöcsölése...

Richie21061 · http://www.zeneszbazis.hu/profile/RakoczaRichard 2013.12.26. 10:39:54

Nem akarok senkit sem megsérteni sem vallási sem semmilyen más lelki - szellemi meggyőződésében, de azért megkérdezném, hogy MIKOR RÚGJA MÁR SEGGBE valaki JÓ ERŐSEN az összes EGYHÁZAT AMELY ELTŰRI a tömeggyilkosok mellszobrait, hazudozó, gusztustalan fideszes férgek választási plakátjait a miserend alatt kifüggesztve, a miséken leadott fideszes agymosást?Mikor áll fel valaki az asztaltól és utasítja rendre az egyházakat? A kereszténység nem egyenlő a fideszességgel, és a magyarság sem egyenlő a Fidesszel! felháborító.

WatchFun 2013.12.26. 10:58:27

Újszászon is osztogatták ezt a reklámanyagot az éjféli misén. Mondjuk, ott nem kulcstartó-formátumban - el is gondolkoztam rajta, hogy mire lehetne használni, mert dísztárgynak baromi ronda - és Máriának Újszászon nem volt bajusza. Azért kíváncsi lennék, hogy a Tisztelt Képviselő Úr, ezt saját zsebből állta, vagy ezt is mi fizettük neki?
(Utoljára egyébként az 1980-as évek elején láttam Ceasusescu-képet a templomban, úgy látszik beértük az akkori Romániát demokráciában, ezek a fideszek bevackolták magukat már a templomokba is)

Perde Dóra 2013.12.26. 11:08:53

de miért kulcstartó?! a templomban?!
"A mennyország kulcsát akasszátok reá, testvéreim az Úrban!" és íme: a kulcstartó világít vala az nagy sötétségben!

mondjuk a bajusz tényleg szép és bátor gesztus ebben a csúnya, homofób világban: ne gondoljuk, hogy Mária egyértelműen nő volt!
a nemes gondolat merészen vet fel egy kényes témát, beszéljünk róla, az éjféli mise után megtisztult, nyugodt lélekkel!

jaj, de szeretnék egy ilyen kulcstartót! de tényleg!

Mikrobi 2013.12.26. 11:13:42

Szerintem annyira giccses és ízléstelen az a szobrocska, hogy még a csatkai búcsún is kiverte volna a biztosítékot. Ez vele a legfőbb baj, de nyilván meglepő, hogy pont a választási kampány kezdetén osztogatták.

andek 2013.12.26. 11:28:09

Ne legyünk örökké elfogultak :) Ajándék, ennyi, bárki megteheti , hogy osztogasson..

Nálunk is ajándékoz a képviselő, csak ő okosabban, a fideszes pribék karácsonyra minden postaládába eljuttatta jókívánságait, igaz világító kulcstartó nélkül, a kis smucig.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 11:33:04

@andek:
Irigykedsz most, valld be! :))
Nálunk meg zsebnaptárakat dobáltak be a helyi narancsbolsik. Jövő héten szerintem tükrösfésűket fognak a majom cocik.

draft22 2013.12.26. 11:36:56

@Benjamin2: Azért durva, hogy állításod szerint te hívő katolikus vagy, de gőzöd sincs arról, hogy a II. Vatikáni zsinat elveit (és az ezen alapuló katekizmust is) súlyosan megsértette mind a képviselő, mind a pap.

Netuddki. 2013.12.26. 11:51:56

@Benjamin2: Szánalmas vagy Janikám! Még mindig nem érted miért öngól karácsonyi misén világítós, hitlerre hajazó Szűzmária kulcstartóval kampányolni. Rajtad kívül szerintem mindenki vágja. Kár volt ezért regisztrálnod és tovább égetned magad!

"Benjamin2 0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.12.26. óta tag."

Kanganyu 2013.12.26. 11:53:12

Kérdés, hogy ki gyártotta ezeket? Kinek a megrendelésére? Nem ismét a baloldal provokáló szemétségéről van szó? Tud erről egyáltalán a képviselő???

Netuddki. 2013.12.26. 12:01:25

@Kanganyu: "Kérdés, hogy ki gyártotta ezeket?"

A kínaiak.

"Kinek a megrendelésére?"

Saját ötlet. A hülye nyugatiak úgyis minden műanyag szart megvesznek. És lőn!

"Nem ismét a baloldal provokáló szemétségéről van szó?"

Hát, elég szar dolog lehet rádöbbenni, hogy az imádott fideszes "elit" közt is vannak elmeroggyantak.

"Tud erről egyáltalán a képviselő???"

Mivel ő osztogatta, szerinted?

Na, asszem minden kérdésedre válaszoltam...

András Trényi 2013.12.26. 12:02:24

Ha Ő ott országgyűlési képviselő, és a nevével jelzett kártyán kívánt mindenki számára ajándékkal is kedveskedni, akkor ez miért sértő?
Az, hogy már mögöttes szándékokat is bele magyaráznak elég durva.
Amennyiben ételt osztott volna a rászorulóknak,akkor azt is visszautasították volna mert Fideszes képviselő?
Elszaladt ló az emberek alól, és így próbálnak meg a magas lóról utólag beszélni.
Ott ahol a PÁPA is a párbeszédre és toleranciára biztat, a szeretet és béke áldását kéri, akkor a személyeskedés és a rosszindulat helye volt a templom.
A Mária kulcstartó pedig utólagos sminkelés áldozata szerintem, ami a fotó készítőjének hitvallására is utal.
Kizártnak tartom, hogy egy ilyen elcsúfított ajándékkal bármelyik képviselő is próbálkozna.

de Molay 2013.12.26. 12:06:45

Az igazi keresztényi cselekedet az lett volna ha hajléktalanoknak osztogatja a kulcstartót...

máriapócs 2013.12.26. 12:07:31

@András Trényi:
De finom is az a segg!
Nyami-nyami

máriapócs 2013.12.26. 12:09:59

@de Molay:

és vajon minek a kulcsát akasztja rá?

András Trényi 2013.12.26. 12:15:18

@máriapócs: Nos örülök neki, hogy ennyire ízlik.
Persze gusztusa válogatja.

Egyébként egyik párttal sem szimpatizálok, viszont az igazságtalanság azért felháborító.
Viszont a te kampányodat meg sem fogom fontolni túl altájian alpári nekem.
Attól függetlenül Kellemes Karácsonyi ünnepeket neked és minden fórumozónak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 12:19:09

@Kanganyu:
De, de... A cocik és a bajnaiésagyurcsányahibás! SZERINTEM IS!!! :D

Netuddki. 2013.12.26. 12:19:56

@András Trényi: "Ha Ő ott országgyűlési képviselő, és a nevével jelzett kártyán kívánt mindenki számára ajándékkal is kedveskedni, akkor ez miért sértő?
Az, hogy már mögöttes szándékokat is bele magyaráznak elég durva."

Te ennyire naiv vagy, vagy csak azt hiszed az itt kommentelők hülyék?

A kérdés meg az, hogy mennyire ildomos karácsonyi misén kampányolni? Ha esetleg nem tudnád miről is van szó...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 12:23:19

@András Trényi:
Ez így lehetett!
TUTTI!
Oszt lőn setítség...
Ilyenkor mindig megnyugodhat a "politikai elit"... tényleg ilyen sötét ez az ország, tényleg ilyen IQ gyenge a választópolgár.
A mosóporreklám is túlértékelés.

AKelemen Gábor 2013.12.26. 12:34:37

Az én édesanyám felakasztotta a fára,meghatódva mutatta,hogy ismét gondoltak rá.Van,aki nem a pénzbeli értéket hanem a szándékot értékeli. Mellékesen szeretném megjegyezni,hogy NEM idén,"kampányban" gondolt először a keresztény emberekre Pócs,elég szomorú,hogy karácsonykor az emberek öröme más szeretetének kicsúfolásában rejlik.Az pedig,hogy ezek az emberek egy kegyeleti szobrot "transzvesztita Hitler" jelzővel illessenek felettébb humánus...Gratulálok!Boldog Karácsonyt!

Netuddki. 2013.12.26. 12:37:25

@AKelemen Gábor: Azért jó látni, hogy a fideszes droidsereg hogyan zár össze, és védi még a legnagyobb hülyeséget is...

"AKelemen Gábor 0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.03.28. óta tag."

saky 2013.12.26. 12:38:36

úristen, esküszöm ennek a kulcstartónak HITLER ARCA van :o

de Molay 2013.12.26. 12:38:45

@máriapócs: De mire akasztja rá? Hát ez az!Ha nincs szmájli, akkor már nem veszed a poént?

Netuddki. 2013.12.26. 12:42:56

@de Molay: Nem mire, hanem mit! Mit akaszt a hajléktalan a kulcstartóra? Ráakasztani magát a kulcstartót egy faágra is rá tudja...
(Szmájli nincs, mert ez azért annyira nem vicces)

András Trényi 2013.12.26. 12:45:50

Csak úgy fröcsög belőletek a szeretet és minden tolerancia.
Én nem naív vagyok, csak érdekes oldala a dolgoknak a Pápa felszólíthat világi hatalmakat ,más hitűeket, és hívőket ,ateistákat is.
A jeles ünnep alkalmából mindenkit a templom meghittségébe hívott a társadalmi megbékélés első lépéseként.
Az aki jó szándéka alapján a mise végén szétosztatja a maga megítéléséből jókívánságát és annak szimbólumaként
egy Mária kulcstartót, akkor akinek ez derogált, ment volna szépen haza és eltekinthetett volna felette és mellette is.

Kampányolásnak minősül szerintetek a jókívánság, akkor tényleg nektek van igazatok!

Nem látok sem logót, sem feliratot a kártyán, csak annyit hogy Országgyűlési képviselő, és az szerintem a küldő választmány minden állampolgárára egyformán érvényes.
A neve, pedig a sajátja,.
Részemről ennyi és aki akarja ragozhatja tovább.

Szerintem a hírértéke abban állt, hogy megint indulatokat keltsenek a kommentelők és a választók között.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.12.26. 12:55:25

Az indexes versbe vagz hiba kerult, vagy nekem újdonság, hogy Jászdózsa város lenne.

masenyka 2013.12.26. 13:19:01

@dr nmate: Az aláírót kellett volna felbiggyeszteni arra a karikára!

máriapócs 2013.12.26. 13:39:34

@de Molay:
Dehogynem!
Tulképpen csak "alád akartam támasztani"
a gyengébbek kedvéért!
Üdv, és Boldog Karácsonyt!

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.12.26. 14:17:14

@András Trényi:

András Trényi 0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.12.26. óta tag.

Olcsó trükk, huzz el!

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.12.26. 14:26:31

@draft21: @András Trényi:

Jonapot, Pocs ur, ha mar ide tetszett latogatni, akkor megkerdeznem, hogy hogye van a bajszos madonna? A nevjegykartyat nem kernem hozza, de pont kellene egy vilagitos kulcstarto...

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.12.26. 14:27:53

@Benjamin2: @draft21 helyett Onnek volt cimezve a kerdesem, termeszetesen.

András Trényi 2013.12.26. 14:51:05

@Andrass9: Gondolom a tükörképed is hasonlóan emberségesen tekint vissza!
És az hogy melyik irányban haladok az az én magánszférám, neked viszont nem árt az a bizonyos alapfokú kompetencia program!

sesa 2013.12.26. 14:55:02

1 Kötelező volt e elfogadni: szerintem nem
2. Az ajándékkal kapcsolatban keletkezett e valamilyen kötelezettség: Szerintem nem
3. A politika ott kezdődött ahol ez a cikk megíródott
Ez viszont aljas politikai szándékot tartalmaz!
Továbbá kifogásolják, a minőségét így tehát a több ezer forintos ajándékot helyesnek tartanának?
Vagy bejönne a van kalap nincs kalapja, mert nem az ajándék a lényeg, hanem a politikai lejáratás a céljuk. Tehát a politikát mindenképpen önök vitték bele! Tehát önök azok akik nem látják a fát az erdőtől, nem látják a jót, a jobban teljesítőtől!

Mária 2013.12.26. 15:06:06

@Benjamin2:

"Ám a Jászságban mindenki tudja, hogy Pócs János hívő keresztény. Szép gesztus volt ez tőle."

:D

Én nem emlékszem, mit is csinált Jézus a templomban a kufárokkal? Elmondanád? Valami ilyesmit kiabált:

"Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává."

Zsuzsanna Heltai 2013.12.26. 16:45:00

Rohadt kufárok ezek, azt pont.A pappal együtt! Több szót nem is érdemel.

Észmegálló 2013.12.26. 17:38:22

Most már értem, hogy miért maradt szűz... viszont kitől lett a gyerek?

de Molay 2013.12.26. 17:50:59

@kovi1970: Nem baj, jár a piros pont.

komplikato 2013.12.26. 18:23:13

@Benjamin2: "a Jászságban mindenki tudja, hogy Pócs János hívő keresztény"

Hát ja, az életútja meg a tettei is ezt bizonyítják, mint a parlamenti KDNP tagoknál is. :D

Én meg nem vagyok hívő keresztény, de még SZERINTEM SE templomban kéne és pláne nem KARÁCSONYKOR kampányólni.

DezInf 2013.12.26. 18:56:28

Sok a duma!!!
Maratt még abból a miseborból???

komplikato 2013.12.26. 19:35:47

@András Trényi: Elolvastam amit írt, és teljesen hiteltelen, kb. mondatonként. Az első mondat meg duplán értelmetlen ...

Balázs Egri 2013.12.26. 20:59:17

Erről beszélek évtizedek óta. Gyűlőlőm a politikás, és a papokat. Hisz másra sem való, mint,hogy megossza a társadalmat.A papok találták fel a politikát még Krisztus születése előtt.
Azóta sem tudnak mást, mint a fűtetlen templomokban a perselyt dugdosni az orrunk alá.Politikai pártállástól függetlenül, minden általunk megválasztott képviselő a saját haszát nézi. Mint a papok, "Bort isznak, és vizet prédikálnak". Tisztelet a kivételnek. E jő a válaszások ideje. ottan szépen leadjuk a szavazatunkat. Ki-ki szíve szerint. És,ha kérhetem, ne bosszantsanak az állítóllagos szeretet ünnepén efféle badarságokkal. ingább együnk valami finomat. Igyunk egy pohárka borocskát.Köszöntsük jókívánságokkal szeretteinket, ismerősenket. És ha egy politikusnak, gagyi kulcstartóval támad kedve a templomban kampányolni:Lelke rajta.Már csak egy kérdésem volna; Ki fizette a számlát?

Balázs Egri 2013.12.26. 21:31:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
A pontos idézet, a Károli szentírásból:

"És tanít vala, mondvá nekik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlagjává tettétek azt."
Márk. 11.17

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 12:55:45

"Az ajándékomról a Jaszblog egy fotót is megjelentetett. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a képen a Máriácska-szobrot - amit egy kegytárgyboltban vásároltam - meggyalázták, Hitler-bajuszt festettek rá. Szomorú tény ez: van aki szeretetet, van aki gyűlöletet kelt Karácsonykor!"

Bezony!
A hülyeség és a szorgalom párosítása ide vezet...

SZERINTEM IS A GYURCSÁNYÉSABAJNAI A HIBÁS!
DE'TÉLLEG! :)))

Watchdog 2013.12.27. 13:29:06

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:
Meglásd, fogja még ezt a bajuszt igazságügyi szakértő vizsgálni, hogy gyártási szórás, vagy bizonyíték hamisítás... :-)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 13:49:57

@Watchdog:
:))
Számomra nem kérdéses, A GYURCSÁNYÉSABAJNAI A HIBÁS! :D
Vagy a VONA tette, hogy a zsidókat lejárassa!

Sola Scriptura 2013.12.27. 14:03:49

@Benjamin2: Ahhoz képest, hogy a Jászságban mindenki tudja róla, hogy hívő keresztény, a honlapján semmit nem olvasok Jézus Krisztusról. Ezek szerint mégiscsak elrejthető volna a hegyen épült város?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 15:02:07

@Sola Scriptura:
Há'mer nem egy magamutogató fajta! (LOL)
Bár a templom félhomályában, a ministránsfiúk helyében aggódnék... :D

Celtic 2013.12.27. 16:41:09

Basszus, most koltozzek oda, hogy nekem is jusson?
Nincs valakinek elado? Jo, tudom, karacsonyi ajandek, de akkor is, nekem KELL egy ilyen.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 17:17:00

@Celtic:
Írj neki, szerintem küld! Viszont már bajuszka nélkülit kapsz!

Team_Elite 2013.12.27. 17:21:15

Elolvastam a hsz-eket, de nektek valóban ilyen hitleres kulcstartó jár karácsonyra, de még ezt sem érdemlitek, szánalmas idióta trollok vagytok...

Celtic 2013.12.27. 17:43:12

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Irtam, a sok "mocskos libsik" es hasonlo keresztenyi megnyilvanulasok ala a Feacbookon. Kivancsi vagyok, letilt-e, mint Update Norbi, amikor felemlegettem az Ujjazos Rekat.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 17:46:49

@Team_Elite:
Bizony, bizony... ilyenek EZEK!
KOMOLYAN!
Bezzeg te, meg a Képviselő Ettárs, na TI vagytok az elit! Baszod aranyapám, ecceriek vagytok, mint a faék. IQ negatív, a dinnye meg növekszik...

@Celtic:
Mert ... izé vagy, na! :))

Celtic 2013.12.27. 17:50:54

Egyebkent csak nekem tunik tunik ugy, hoyg ez a polgarmester igazabol Mogacs Daniel a Ketfarku kutyatol? Bar, belegondolva, Neki jobb viccei vannak.

Team_Elite 2013.12.27. 17:59:10

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Már ne haragudj, de egykét jó poént kilőve idióta dilettáns komment van, mert nem bírja ki a hülyéje, hogy ideírjon.

Én elolvastam a cikket a zsindexen, majd kiváncsi voltam, hogy állnak hozzá a többiek.

kár volt.

én kiröhögöm a benjamin2 kommentert ugyanúgy mint a többiek, de ettől nem leszek különb, mint ahogy attól sem, amiket megengednek maguknak egyesek a fene nagy szólásszabadság révén.
bolond jukból bolond szél fúj....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 18:00:25

@Celtic:
Pártkurvánál szánalmasabb jelenség nincs! :)
Oszt ez biza oldalfüggetlen.
Merthogy másik állatok is szépen "teljesítenek". Az megvolt, hogy nemrég az egyik vadbarom miért interpellált:
"Deák Lajos független országgyűlési képviselő nemtetszésének adott hangot a magyar gazdasággal kapcsolatban és december 12-én “Túlárazott Magyarországon az iPhone!” címmel írásbeli kérdést nyújtott be. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek címzett “üzenet” válasza egyelőre várat magára."
Ez volt neki a fontos, mást hirtelenjében nem talált...
ILYEN ORSZÁG!

Team_Elite 2013.12.27. 18:01:08

@Team_Elite: ja lyuk, de írhattam volna a a fújt elypszilonnal akkor lett volna a legjobb.:xD

Celtic 2013.12.27. 18:03:57

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:
Ja, bar allitolag csak vicc volt az egesz. Pontosabban ironikusan probalta felhivni a figyelmet arra, hoyg felenk minden dragabb, mint a Zamerikaba'

Nem tudom, nekem nem tunt ironikusnak, fene tudja.

Bar, Vona orszagjarasat is ugyanakkora marhasagnak tartom, mint Gyurcsany Avas-jarasat. Vagy inkabb undoritonak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 18:06:22

@Team_Elite:
Nézd, inkább engedjenek meg (most miért ne röhöghessünk eccerieken???), mint olvassuk azoknak a szánalmas pártseggnyaloncoknak remegését, hogy "de ne hagyja az elvtárs, hogy azok a csúúúúnya ellenforradalmi ettársak ilyen csúnyákat írjanak a Pártvezető ettársakról!"
Egy ilyen alja figura, ezzel a hitelességgel és magamutogató kényszerrel miért nem rúdtáncos egy melegbárban?
Aki önzetlen és segíteni akar, az nem hírveréssel teszi, mégis tudják az emberek, a környezete.
Ilyen szánalmas és nevetséges kretén megérdemli a sorsát.

Team_Elite 2013.12.27. 18:10:53

és mi lesz akkor Semjén, Szájer és Vona sorsa?:xD

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 19:07:42

@Team_Elite:
Ha rajtam múlna, BETON+ahol legmélyebb a DUNA!
Csatlakozna hozzá a kupolás cirkusz összes bohóca.

Berzengő 2013.12.28. 06:06:13

@Benjamin2: Milyen érdekes, hogy a nagy hivek az igaz mondasáikkal csak erre a blogra kreáltak új nicket...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.12.29. 04:29:15

@Benjamin2: En is jaszsagi vagyok, es nem tudtam. Nohat! Vagy nem lennek elegge jaszsagi? Vagy nem vagyok benne a mindenkiben?

Pocsrol inkabb az a hir jarja, hogy nem egyenes ember, marpedig ha nem egyenes, akkor igaz kereszteny sem lehet.

www.youtube.com/watch?v=07lu7U-KTxk
süti beállítások módosítása