2013.12.27.
08:36

Írta: JászBlog

Több jászsági templomban is kampányoltak Szenteste

Nemcsak a jászdózsai templomban osztogattak Pócs János képviselőjelölt nevével ellátott világító kulcstartót Szenteste, hanem Jászberényben, Jászladányon, Jászapátin és Jászárokszálláson is. Az ügy nagy port kavart az országos médiában is, ám Pócs János egyelőre hallgat: vagy egyszerűen rácsapta a telefont az újságírókra, vagy maga helyett lányait küldte ki az érdeklődő sajtó elé.

Jászladányon, Jászberényben, Jászapátin és Jászárokszálláson is osztogattak a templomokban Pócs János nevével ellátott világító kulcstartót Szenteste – derült ki olvasóink jelzéseiből. Legtöbben úgy nyilatkoznak, hogy a képviselőjelölt durván megsértette a vallásos emberek érzelmeit, és elfogadhatatlan, hogy Szenteste, az ünnepeket semmibe véve politikai kampányt folytassanak a templomokban. Felhívásunkra egyik olvasónk egyenesen ezt írta nekünk: „Az éjféli mise a jászberényi Barátok templomában sem volt kampánymentes. A műanyag kulcstartók minket is utolértek”. Igaz, van, aki szerint csak az utcán, a mise után osztogatták Pócs János ajándékát.

Az ügy az országos sajtóban is nagy port kavart. A Népszabadság tudósításán túl az Index egyenesen versbe foglalta a „különös fordulatot” vevő karácsonyi misét. A K.Úr Ír szerint szentségtörés történt, a 444.hu pedig mint a „Még van lejjebb, de már nem sok sorozatunkból” adott hírt Pócs János akciójáról.

A Hír 24 személyesen is felkereste Pócs Jánost, hogy megkérdezze az ügyről, ám maga helyett lányait küldte ki a stábhoz, akiket később legyűlöletkeltőzött Facebook-oldalán.

Az ügyben az ATV esti híradója is megkereste Pócs Jánost, ám nekik sem nyilatkozott.

 

2 komment

Címkék: kampány szenteste templomok Jászság Pócs János

A bejegyzés trackback címe:

https://jasz.blog.hu/api/trackback/id/tr785710335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 12:53:31

"Az ajándékomról a Jaszblog egy fotót is megjelentetett. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a képen a Máriácska-szobrot - amit egy kegytárgyboltban vásároltam - meggyalázták, Hitler-bajuszt festettek rá. Szomorú tény ez: van aki szeretetet, van aki gyűlöletet kelt Karácsonykor!"

Há'depersze!

Ezek a gyurcsányésbajnaista söpredékek ilyenek!
de'Télleg!

Bazz... amikor a hülyeség a szorgalommal párosul... SZÉP IS AZ! :D
A bolsevik ettársak mint a 21 ujjukat megnyalnák!

ÉJJENA PÁRT!
CSAK A FIDESZ!

Szoboszlay György · http://anyoos.blog.hu/ 2013.12.27. 20:18:07

Az egész magyar média tévúton jár. Én megfejtettem a történet lényegét:
anyoos.blog.hu/2013/12/27/vissza_a_gyokerekhez_219
süti beállítások módosítása